Színterápia

A különböző színek nemcsak hangulatunkat befolyásolják, de gyógyító hatásuk is ismert. A színterápia élénkít, fiatalít, fokozza az immunrendszer működését, kihat emésztésünkre, oldja a stressz okozta feszültséget.

A szín olyan jelenség, amely életünk minden pillanatában körülvesz bennünket. Amikor ébren vagyunk, a természet a színek hatalmas skálájával kényeztet bennünket: virágok, fák, sziklák, ásványok lenyűgöző formagazdagságában – gondoljunk csak a madarak változatos tollazatára és az állatok sokszínű mintázatára. Éjszaka pedig, amikor alszunk, a színek álmainkban jelennek meg. Auránk – a saját elektromágneses mezőnk – a nap minden percében körülvesz minket, színek hosszú sorával beborítva életünket.

A színterápiát nagyon régen használják gyógyászati célokra is: a Frank Alter által vezetett atlantiszi kutatások szerint már az atlantisziak is használták a fényt és a színeket a gyógyászatban. A kutató kör alakú templomokról számol be, melyek külső peremén gyógyítószobák voltak. E templomok teteje egymással érintkező kristályokból készült, amelyek megtörték a fényt – ezáltal a spektrum színeivel megtöltve a templomot. Az atlantisziak gyógyító technikáikhoz geometriai mintákat is kifejlesztettek, melyeket kristályok segítségével hoztak létre – ezekkel erősítették fel a használt színek vibrációs energiáját.

Napjainkban újra bevezették a színeket a gyógyítás ősi művészetébe, színpunktúra formájában – ez azt jelenti, hogy a megfelelő színt fény formájában bevezetik az akupunktúra-pontokba. Ezt a technikát a tudós Péter Mandel fedezte fel és dolgozta ki: felismerte, hogy ha színes fényt fókuszálunk a bőr akupunktúra-pontjaira, erőteljes gyógyítóimpulzusok jönnek létre mind a fizikai, mind pedig az energiatestekben.

Az ősi Görögországban a színeket a hangokkal együtt használták. A színek és a hangok ugyanis nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással: mindkettő vibrációs energia – és a spektrum minden egyes színe annak bármely árnyalatával együtt megfeleltethető egy bizonyos hangnak. A színek használata mellett a napfénykezelés – helioterápia – is bevett szokás volt a görögök és a rómaiak körében – akik a kutatások szerint elsőként jegyezték le ennek elméletét és gyakorlatát. A görög város, Heliopolisz gyógyítótemplomairól vált híressé, amelyeket úgy építettek, hogy a napfényt a spektrum színeire törje meg – az atlantiszi és egyiptomi templomokhoz hasonlóan.

A huszadik század elején az okkultista filozófus, tanár és vallási vezető Rudolf Steiner is a színek vizsgálatába kezdett – meggyőződése volt ugyanis, hogy a szín egy létező entitás, és minden színnek speciális spirituális jelentősége van. Steiner azt állította, hogy a színek rendkívül fontos szerepet fognak játszani a huszonegyedik század orvostudományában. A fő színek, melyekkel dolgozott a vörös, a kék, a sárga, a zöld, a fehér, a fekete és a barackvirágszín voltak. Ezeket két kategóriába sorolta: a vöröset, a kéket és a sárgát aktív színeknek, a fehéret, a feketét, a zöldet és a barackvirágszínt pedig képi színeknek nevezte. Emellett matematikai alakzatokba is kapcsolta őket, mert úgy vélte, hogy a forma erősíti a színek gyógyító hatását.

Max Luschernek, a Bázeli Egyetem egykori pszichológia-professzorának azonban az volt a meggyőződése, hogy a színek gyógyíthatnak, de elő is idézhetnek mind fizikai, mind pedig lelki betegségeket. Luscher úgy véli, hogy a páciens alapvető személyiségjegyeire közvetlenül utal az, hogy milyen színeket kedvel, utasít el, vagy ítél semlegesnek.